Köszönöm, hogy velem tartottatok!


Köszönöm, hogy velem tartottatok!

Amikor elindultam A Dal 2025 versenyén, tudtam, hogy egy izgalmas, de nagy kihívásokkal teli út vár rám. De azt talán nem is sejtettem, hogy ennyi szeretetet, támogatást és biztatást kapok majd ismételten. Minden egyes üzenet, minden kedves szó, minden szavazat rengeteget jelentett számomra.  

Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen az úton, hogy szurkoltatok, hogy hittetek bennem. Hatalmas megtiszteltetés volt részt venni a versenyen, megosztani veletek a Főnix című dalomat, és átélni azt az energiát, amit a dal színpad adott. Ez az élmény örökre velem marad.  

A zene számomra mindig is egy eszköz volt arra, hogy érzéseket adjak át, hogy kapcsolódjak hozzátok, és most még inkább érzem, hogy ez egy közös utazás. Bár a versenynek vége, ez nem a végállomás – inkább egy új kezdet. Továbbra is dolgozunk a háttérben és remélem, hogy hamarosan új dalokkal lephetlek meg majd benneteket.  


Hálás vagyok mindenért, amit kaptam tőletek családomtól ismerősök, barátok Köszönöm, hogy ott lehettem, és hogy ti is részesei voltatok ennek az álomnak. A történet folytatódik – tartsatok velem továbbra is!  

Fehér Zoli

Megjegyzések